Projektismertető

Agyunk szinte ugyanazokat a területeket használja, amikor emlékezünk és amikor a jövőnket képzeljük el. Bármilyen problémával találjuk szembe magunkat, az emlékeinkre, tapasztalatainkra, illetve a szüleink, nagyszüleink gyakorlatára alapozzuk a megoldást, és ezek alapján tervezzük meg a jövőnket is.

A hátrányos helyzetű gyerekeknél ezek a korábbi tapasztalatok és emlékek gyakran az ördögi kört erősítik, például a korai szülést, iskolaelhagyást.

Az agykutatók azonban azt is bebizonyították, hogy ha valaki többször hall másféle megoldásokról, tervekről strukturáltan, interaktív módszerek segítségével, ezek ugyanúgy beépülnek az agyába, mintha saját emlékei lennének. A projekt célja, hogy a hátrányos helyzetű roma lányok új jövőbeli emlékeket szerezzenek, amelyekre később alapozhatnak.

A projekt Magyarországon egy salgótarjáni és egy tiszafüredi általános iskolában, Szerbiában Gornji Breg (Hegyközcsatár) magyar tannyelvű iskolájában zajlik.

A három iskolában hetente tartunk foglalkozásokat, havonta a szülők, tanárok, helyi gyerekvédelmi szakemberek bevonásával találkozókat szervezünk (ha a járványhelyzet engedi.)

Online képzések és megbeszélések keretében népszerűsítjük a programot és szakmai módszereinket. Legutóbbi találkozónk megtekinthető az alábbi linken:
https://www.youtube.com/watch?v=hHLosPhx4vA

Szakmai partnerünk az International Parents’ Alliance.

2021-ben programunk a PHERECLOS projekt részeként Transnational Education Mentoring Partnerships TEMP Programme lett. A foglalkozások keretében a művészeti nevelés és az élménypedagógia eszközeivel keltjük fel a gyerekek figyelmét a természettudományok iránt.

This project has received funding from the European Union’s Horizon 2020 Research and innovation programme under grant agreement No 824630.

eu logo