25. foglalkozás: Programozás

1. Nyitókör (10 perc) 

Nagy körben: Hogy érzed most magad, hogy vagy itt?

2. A programozó mester (10 perc) 

A foglalkozásvezető elmagyarázza, hogy ő a programozó mester, a gyerekek a számítógépek. 

A számítógépek egy sorban szemben állnak vele, és követik az utasításait. 

A programozó mester „Ha…akkor…” utasításokat fogalmaz meg, a gyerekek követik. pl. Ha felemelem a jobb kezem, lépjetek balra. Ha leguggolok, tapsoljatok. 

A programozó mester megpróbálhatja becsapni a számítógépeket, pl. az utasításban jobb kézről beszél, de aztán a bal kezét emeli fel.

Önként jelentkező gyerekek átvehetik a programozó mester szerepét.

3. Képkódolás (10 perc) ­– melléklet printelve, grafitceruzák

A foglalkozásvezető elmagyarázza, hogy a képek pixelekből állnak. Képzeljük el, hogy annyira felnagyítunk egy képet, hogy minden pixel akkor, mint a printelt négyzetháló egy négyzete. Kisebbek dolgozzanak a nagyobb mérettel, az ügyesebbek bevállalhatják a kisebb méretet.

A gyerekek megkapják a kódot, ami szerint színezniük kell. A kód első sora 2, 7. Ez azt jelenti, hogy az első sorban 2 négyzet fehér marad, utána 7 fekete. A számok felváltva jelzik a fehér és fekete négyzetek számát, tehát pl. a 3. sorban 2 fehér után 1 fekete, majd 1 fehér, 3 fekete, stb. A gyerekeknek arra kell ügyelniük, hogy ne tévesszék el a számolást. 

Ha a kód szerint rajzolnak, egy kis robotforma jön ki.

Ha tetszik nekik a játék, ők is írhatnak kódot egy egyszerű képre.

4. Szendvicskészítő robot (25 perc) – szeletelt kenyér, szendvicsre kenhető vajdarabok, felvágott, sajtszeletek, felvágott zöldség, tányérok, kenőkések, szembekötéshez kendők

Egy önként jelentkező a robot, egy másik a programozó. A robot szemét bekötjük, majd egy asztalra elé készítjük a hozzávalókat. A programozónak pontos utasításokat kell adnia a robotnak, hogy miként készítse el a szendvicset, de nem ejtheti ki a kulcsszavakat, pl. kenyér, vaj, tányér, kés (mert ezeket a robot nem érti), hanem körül kell írnia mindent.

A többi gyerek először végignézi az első próbálkozást, utána megbeszéljük, milyen a jó utasítás, mire kell figyelni, milyen sorrendben kövessék egymást az utasítások.

Ezután párokba állnak, és kipróbálják a robot vagy a programozó szerepét.

A szendvicseket (ha nem lettek túl gusztustalanok), fogyasszák el.

5. Zárókör (5 perc)

Mit viszel haza a mai foglalkozásról? Mi volt a legjobb/ legnehezebb?

MELLÉKLET

negyzethalo
25. foglalkozás: Programozás 4
kod
25. foglalkozás: Programozás 5