14. foglalkozásterv: ÉLET KÜLFÖLDÖN

1. Nyitókör (10 perc)

Idézzük fel a pozitív megerősítések fontosságát, kérjük meg a résztvevőket, hogy próbálják minél többször alkalmazni a foglalkozás során (és azon kívül).

2. Különböző utak (10 perc) (fotók)

Nézzük meg ezt a négy képet, beszéljük át, kik vannak rajta, mi történhetett velük, milyen helyzetben vannak!
(kulcsszavak: emberkereskedelem, prostitúció, ösztöndíj, vendéglátás)

3. Társasjáték (20 perc) (játékkártyák, két dobókocka)

Három csapatba osztjuk a gyerekeket. A csapatok egymás után dobnak, egy-egy csapatban pedig minden körben más dob 2 dobókockával. A foglalkozásvezető mindig megvárja, hogy mennyi pontszámot szerez a csapat a dobással, és csak azt a verziót olvassa fel, ami rájuk vonatkozik. Ha több csapat indul el ugyanazon az úton, akkor azok egyszerre dobnak, mielőtt a foglalkozásvezető felolvasná a következő lépést.

  • Válasszatok magatoknak egy női nevet! Ő lesz a csapat hősnője, vele történnek meg az események. A hősnőtök egy magyar vidéki településen született. 18 évesen elhatározza, hogy a jobb élet reményében külföldre megy.
  • Minden körben a dobókockákkal szerzett pontszám dönti el, hogy miként alakul a hősnőtök sorsa. De bármikor dönthettek úgy, hogy inkább nem választjátok azt az utat, hanem egy körből kimaradtok, majd a következő körben újra dobtok.
  • A játékban a nyelvtudás határozza meg, hogy melyik úton indulhattok el: A (Nápoly), B (London) vagy C (egy szabadon választott európai ország).
  • A hősnő nyelvtudását az első körben dobott pontszám határozza meg. Ha duplát dobtok, középfokú szinten folyékonyan beszél angolul vagy németül (B úton indulhat). Ha 3 és 8 közé esik a pontszám, akkor nincs használható nyelvtudása (A úton indulhat). Ha 9 és 11 közé, akkor alapfokon beszél angolul vagy németül (C úton indulhat).

A útvonal (Nápoly)

A Facebook képed alapján egy távoli ismerős külföldi munkát ajánl: hostessként dolgozhatnál egy kávéforgalmazó cégnél. A munkához nem kell nyelvtudás.

Az A úton induló csapat: Dobjatok újra két kockával! Nézzük meg a pontszámot!

  • 2 és 6 közötti pontszám: A hősnőtök személyesen találkozik a távoli ismerőssel, aki egy remekül fizető hostess állást ajánl neki Olaszországban. Átbeszélik a részleteket, majd a hősnőtök örömmel átadja a személyes iratait az adminisztratív teendők intézéséhez.
  • 7 és 12 közötti pontszám: Hősnőtök elmeséli a mentortanárának, hogy milyen ajánlatot kapott, aki lebeszéli róla. A hősnő visszamegy a startmezőre (haza), és előröl kezdi a játékot.

(csak a 2 és 6 közötti pontszám megy tovább) Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!

  • 2 és 6 közötti pontszám: Hősnőtök hall egy történetet, amiben hasonló ajánlatot kapott egy lány, és végül külföldön prostitúcióra kényszerítették. Észbe kap, megszakítja a kapcsolatot a távoli ismerőssel, és otthon marad. Visszamegy a startmezőre (haza).
  • 7 és 12 közötti pontszám: Hősnőtök elutazik külföldre a megadott helyre, ahol legnagyobb megdöbbenésére nem egy hostess állás várja, hanem emberrablók markába kerül. Fogságban tartják, az iratait nem kapja vissza.

(csak a 7 és 12 közötti pontszám megy tovább) Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!

  • 2 és 6 közötti pontszám: Hősnőtöket egy razzia során kiszabadítják a rendőrök. Nagyon megtörten, de szerencsére épségben hazatérhet a családjához.
  • 7 és 12 közötti pontszám: Hősnőtök évekig sínylődik az emberrablók fogságában, drogfüggő lesz.

B útvonal (London)

Egy közeli rokonod külföldön idősek otthonában dolgozik, szól neked, hogy keresnek még munkaerőt. A munkához középfokú nyelvtudás kell.

A B úton induló csapat: Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!

  • 2 és 6 közötti pontszám: Hősnőtök 4 másik lánnyal kis lakást bérel Londonban, 3 műszakban keményen dolgozik egy étteremben.
  • 7 és 12 közötti pontszám: Hősnőtök 4 másik lánnyal kis lakást bérel Londonban, 3 műszakban keményen dolgozik egy étteremben, de két hét alatt belefárad a nehéz munkába, és inkább hazamegy. Visszamegy a startmezőre (haza).
  • (csak a 2 és 6 közötti pontszám megy tovább) Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!
  • 2 és 6 közötti pontszám: Hősnőtök lehetőséget kap, hogy magas fizetésért egy idős nénit gondozzon egy másik lánnyal váltásban Manchesterben. A néni nagyon aranyos, a munka nem megterhelő.
  • 7 és 12 közötti pontszám: hősnőtök lehetőséget kap, hogy magas fizetésért egy idős nénit gondozzon Manchesterben egy másik lánnyal váltásban. A néni házsártos szörnyeteg, kikészíti az hősnőtök idegeit, aki üres kézzel hazamenekül… Visszamegy a startmezőre (haza).
  • (csak a 2 és 6 közötti pontszám megy tovább) Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!
  • 2 és 6 közötti pontszám: pár év alatt a hősnőtök félre tud tenni annyi pénzt, hogy a néni halála után hazatérve megalapozza az életét.
  • 7 és 12 közötti pontszám: Pár év alatt a hősnőtök félre tud tenni annyi pénzt, és olyan szintű nyelvtudásra tesz szert, hogy külföldön továbbtanul, majd jó állása lesz.

C útvonal (Választott európai ország)

Önkéntesnek jelentkezel egy európai fiataloknak szóló programba. Az ösztöndíj elnyeréséhez alapfokú nyelvtudás kell.

A C úton induló csapat: Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!

  • 2 és 6 közötti pontszám: Hősnőtök a hazai felkészítést követően egy választott európai országba kerül, nagyon elfoglalt, nyelvet tanul, önkéntes munkát végez, remekül érzi magát.
  • 7 és 12 közötti pontszám: Hősnőtök a hazai felkészítést követően egy választott európai országba kerül. Nagyon magányosnak érzi magát, hazavágyik.
  • Dobjatok újra! Nézzük meg a pontszámot!
  • 2 és 6 közötti pontszám: Hősnőtök annyira szenved a honvágytól, hogy félbeszakítja a programot, még mielőtt jó nyelvtudásra tett volna szert. Visszamegy a startmezőre (haza)..
  • 7 és 12 közötti pontszám: Hősnőtök sok külföldi kapcsolatra, magas szintű nyelvtudásra tesz szert, jó állást kap külföldön.

Beszéljük végig, milyen veszélyek, nehézségek leselkednek a lányokra, ha külföldre akarnak menni! Honnan, kitől kaphatnak segítséget? A foglalkozásvezető ismertesse azokat a leírt szituációkat is, amelyek a játék során nem kerültek elő. Mikor volt jobb döntés hazamenni vagy újra dobni (tehát még tanulni)?

4. Térképjáték (15 perc)

4.1. Képzeljük el, hogy a terem a világtérkép. Határozzuk meg az égtájakat. A foglalkozásvezető megáll a terem közepén. Ő Magyarországon áll. Minden gyerek álljon arra a pontra (ország helyére), ahová szívesen ellátogatna! Sorban hallgassuk meg, ki melyik országba ment és miért, közösen ellenőrizzük, hogy körülbelül jó helyre állt-e, ha nem, javítsuk ki.

4.2. Minden gyerek kap egy kártyát egy országgal. Most oda kell állniuk, ahol szerintük az az ország van. Szükség esetén segítsék egymást. Beszéljük meg, mit tudnak a kapott országról. Pl. milyen nyelven beszélnek ott? Szívesen mennének oda turistaként / munkavállalóként?

Háttérinfó a beszélt nyelvekről: Dánia – dán, fríz, grönlandi, német; Svájc: német, francia, olasz, romans; Portugália – portugál, mirandai; Törökország – török; Észtország – észt, orosz, finn; Hollandia – holland, fríz; Málta – máltai, angol; Írország – ír, angol; Bulgária – bolgár, török, cigány.

5. Zárókör (5 perc)

Mit viszel haza a mai foglalkozásról? Mi volt a legjobb/legnehezebb?